Csokoládés krémek

Dobos krém

Dobos krém

A dobostorta megalkotója Dobos C. József (1847–1924) híres pesti cukrászmester volt. Amikor 1884-ben elkészítette a róla elnevezett édességet, célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad.

A tortát 1884-ben alkotta meg, és első alkalommal 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. A Dobos-torta Európa-szerte ismertté vált. Más volt, mint az addig megszokott torták. Kitűnt közülük egyszerű eleganciájával, hiszen akkoriban az emeletes, felcicomázott torták voltak a megszokottak. Másik titka a vajkrém volt, amelyet akkoriban még nem ismertek, a torták főzött krémekkel, tejszínhabbal készültek. Mind a csokoládés vajkrém, mind a tészta masszája Dobos találmánya volt. A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az „elrontott” vajból alkotta meg híres művét.

Dobos C. József egész Európát beutazta, hogy megismertesse a nagyközönséggel művét. Nyomában a cukrászok sikertelenül próbálták megfejteni a torta összeállításának titkát, hiszen a receptet féltve őrizte.

A Dobos-torta receptjét a Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza. Hagyományőrző cukrászipari termékről van szó, így részletes iránymutatást tartalmaz a torával kapcsolatban.

Dobos krém 1.

Hozzávalók (16 szelethez):

  • 20 dkg tojás
  • 20 dkg cukor
  • 23,5 dkg vaj
  • 1,7 dkg vaníliás cukor
  • 3,5 dkg kakaóvaj
  • 3,5 dkg kakaómassza
  • 20 dkg étcsokoládé

Doboskrém készítése

A tojást a cukorral állandó keveréssel melegítik kb. 75 °C-ra, majd kihűlésig habbá verik. A vajat vaníliás cukorral kihabosítják. A csokoládét, a kakaóvajat és a kakaómasszát felolvasztják (max. 40 °C-ra), összekeverik, majd a kihabosított vajhoz adagolják. Keverés közben a kihűlt tojásos alapot belecsurgatják a csokoládés, vajas krémbe.

Természetesen léteznek más változatok is, melyeket szintén “Dobos-krémként” neveznek a köznyelvben, de ezek nem az eredeti recept alapján készült krémek.

Dobos krém 2.

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 18-20 dkg cukor
  • 30 dkg 50%-os étcsokoládé
  • 23 dkg vaj
  • 2 vaníliás cukor

A vajat a vaníliás cukorral kihabosítjuk, majd a hűtőbe tesszük. Az étcsokoládét felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral felmelegítjük, majd felverjük. A tojásba beleöntjük langyos csokoládét, és 1 kanál kakaóport, majd ezt is hűtjük. Ha besűrűsödött, akkor jól átkeverjük, majd apránként hozzáadjuk a vajat, így biztosan nem csapódik ki és elég sűrű lesz a töltéshez.

Dobos krém 3.

Hozzávalók:

  • 220 g tojás
  • (kikeverve)
  • 220 g kristálycukor
  • 35 g étkezési keményítő
  • 1 evőkanál vanília eszencia
  • 280 g vaj
  • 70 g kakaópor
  • Elkészítés:

    A krémalap hozzávalóit, a tojást, cukrot,keményítőt és vanília eszenciát egy keverőtálba tesszük, összekeverjük, és vízgőz fölött csípősre melegítjük.

    Míg melegszik az alap, a vajat alaposan habosítsuk ki. A kihabosodott vajhoz adjuk hozzá a kakaóport, és azzal is habosítsuk keveset.

    Az idő közben csípősre melegedett krémalapot vegyük le a vízgőzről, és addig habosítsuk folyamatosan, magas fordulaton, míg szobahőmérsékletre vissza nem hűl. Ha teljesen kihűlt és kihabosodott a krémalap, habosítsunk rá a vajra, majd folyamatos habosítás mellett, csurgassuk hozzá az alapot, míg egynemű krémet nem kapunk.

    Öt lapot töltünk a krémmel, a maradék krémmel körbekenjük a tortát.

    Facebooktwittergoogle_pluspinterestmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük